Hírek : Sevilla-Real Madrid 4-3 |
Sevilla-Real Madrid 4-3
2006.05.17. 17:45
Zidane ismét betalált, Beackham kétszer is megrezegtette a Sevilla kapuját! A második hely immár biztosan a Real Madridé.
Kiegyenlített mezőnyjátékot hozott az első negyedóra Sevillában, aztán a semmiből szerzett vezetést a vendégcsapat. Beckham vagy 40 méterre a hazai kaputól, középről végzett el szabadrúgást. Kapu elé ívelt labdájára középen Baptista mozdult be, ez annyira megzavarta a sevillai kapust, hogy az angol középpályás a második gólját is elkönyvelhette a szezonban.
Majd tíz perccel később már a harmadikat is: Roberto Carlos pazar, 50 méteres keresztlabdáját tette maga elé a jobbszélső helyén, betört a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a hosszú, jobb alsót.
A madridi támadás véleményesen lesről indult, ezt csak azért jegyezzük meg, mert a hazaiak szereztek egy gólt a két Beckham-találat között, de azt az asszisztens beintésére nem adta meg a játékvezető.
Nem zuhantak össze a nagy önbizalommal és motivációval küzdő hazaiak, akik a 28. percben aztán már szabályos gólt lőttek. Nem is akármilyent. Navas 25 méterről, a jobbösszekötő helyéről lőtte ki a jobb felsőt.
Két perccel később Saviola már egyenlített: egy jobb oldali hazai beadást követően Casillast nem fogta, hanem ütötte a labdát, vesztére, ugyanis az argentin légiós a tizenhatosnál begyűjtötte és irgalmatlanul a madridi hálóba vágta.
A 34. percben már Saviola is duplázni tudott – a szezonban összesen kilencet szerzett -, egy jobb oldali hazai beadásnál mindenki a hosszúra helyezkedett, nem úgy az argentin, aki a rövidre érkezett két védőt megelőzve és közelről a hálóba pörgetett.
A szünetre aztán mínusz kettő lett a madridiak plusz kettőjéből: Fabiano jó ütemű indítást vett át, majd a szerteszét futó madridi védelem asszisztálása mellett 14 méterről a vendégek kapujába lőtt.
A második félidőben az iram némiképpen alábbhagyott, a kapuk ritkábban forogtak veszélybe, mint az első játékrészben, de a klubfutballtól ezen a találkozón búcsúzó Zidane a 27. percben az ötösről még a hálóba vágott egy szöglet utáni lecsorgót.
Végül maradt az egygólos különbség, megérdemelten nyert a Sevilla, amely a bajnoki címvédő Barcelona után az ezüstérmes Real Madridot is kétvállra fektette. És ott volt desszertnek az UEFA-kupában elért siker, igencsak kijutottak nekik a jóból mostanság…
|